"Körbevettek minket. Sokan voltak. Kardjuk, lándzsájuk pengéjén megcsillant a fény, vastag páncéljukat alvadt vér borította. Hallottam társaim rémült szuszogását, éreztem a halántékomon végigfolyó veríték sós ízét a számban. A semmiből bukkant elő, a szekér és a banditák közt termett, fürge csapásokkal vetette magát a támadóink közé. Mint egy szörnyeteg, vörös haja lobogott a sorra összecsukló testek közt. Megmentette az életünket. Amikor az összes bandita holtan hevert körülötte, letörölte a kardjáról a vért és felénk fordulva annyit mondott, kéri a fizetségét, mert egy witcher nem dolgozik ingyen. Csak álltunk ott elhűlve, térdünk még remegett a félelemtől. Zavarunkban átadtuk neki minden egyes értékünket - talán többet is, mint amit a banditák valaha megkaparinthattak volna." Részlet egy kereskedő útinaplójából

Nilfgaard titokzatos hegyei közt születtem évtizedekkel ezelőtt, a Vipera iskola egyik legfiatalabb tagjaként kezdtem el kitanulni a Witcher mesterséget. Eleinte utáltam ezt az egészet és biztos voltam benne, hogy sosem fogom élvezni a kiképzést. Hevesen ellene voltam és a mestereimnek is visszafeleseltem. Aztán ahogy egyre gyakrabban mentem terepre és kezdtem belelátni abba, hogyan működik az életünk, valahogy elkezdett hozzám nőni ez a világ, végül pedig a mutációm is beindult.
Jelenleg Temeria földjét járom, hogy ott segítsek, ahol tudok. Nem mondanám magam jótét léleknek, attól függ, elvállalok-e egy megbízást, hogy éppen milyen kedvemben vagyok. Néha nem fogadok el érte jutalmat, máskor telhetetlen vagyok. Van, hogy válogatós vagyok, van, hogy odaadó. Sokan keresztezik az utamat, de többnyire egyedül dolgozom. Mesterségem a különböző szárnyas szörnyek, például griffek. Remekül kiigazodom a tojásokon, fészkeken, nem riaszt el a magasság sem. Nem kifejezetten szeretem a farkasokat vagy macskákat, de még a saját iskolám tagjait sem. A Mesterem még él, de ritkán találkozunk, akkor is véletlenül. A kapcsolatunk elég rideg.

Van egy bátyám, mágus. Már igencsak a felnőtt kora derekán jár. Fiatalon megházasodott és letelepedett a szülőfalumtól nem messze. Gyerekként láttam őt utoljára, nagyon pici voltam, amikor elszakadtunk egymástól. Néhány éve felvettem vele a kapcsolatot, így szereztem róla tudomást, hogy van egy unokaöcsém. Tehetséges, fogékony kisfiú. Elkezdtem oktatni a kardforgatásra és a szörnyvadászatra, de kizárt, hogy witcher válhatna belőle. A szüleimről semmilyen emlékem sincs, csak bátyám elmondásából tudom, hogy szerettek.

―Dorothy, witcher